2008. október 31., péntek

Elekció

Jövő kedden választások lesznek itt (sőt, vannak! Egyes államokban két-három hétig lehet menni szavazni. Ahol meg nem, ott is lehet azt mondani, hogy "kedden nem érek rá, szavaznék levélben", egy ideje még hihető indokot se kell kitalálni, miért nem ér rá az ember. Ezért aztán vagy 16 millióan le is szavaztak már, azt persze még nem szabad tudni, hogy kire.)

Mivel az időm nagy részét egyetemen töltöm, egy ablaktalan számítógéplaborban, a maradékot meg egy ormótlan nagy faluban, így az általános hájp nemigen borít el jeleivel. Mielőtt a tágabb látókörű, objektív analízis grafikonoktól hullámzó vizeire eveznék, egy kis szubjektív körkép:

New Jersey elég erősen Demokrata-párti, az egyetemek meg állítólag mindenhol demokrata elhajlásúak, ezt nagyjából a tapasztalataim is alátámasztják. A falunkba' kb. minden 10. ház elé ki van tűzve a "vote for Obama" kék egyentábla (bár az utóbbi pár napban tökök, boszorkányok és oszló hullák dominálnak. McCain-es tábla nincs). Az egyetemen nincsenek táblák, de a csoportunk szavazójoggal rendelkező része szintén Obama-párti. Fontos kivétel a menza technikai személyzete: a menza óriás-LCD-jén kizárólag Fox News megy, McCain és Palin útjainak végtelenül alapos bemutatásával.

Nagyon meglepő volt, hogy a laborbeli srácok miért is Obamára szavaznak: szerintük McCain se lenne rossz, ámdeviszont túl öreg (72 éves, az szerintem messze nem koporsóérett kor), és Palint elnöknek meg talán mégse kéne [link mögött inkorrekt interaktív kampányeszköz van, kapcsoljatok be hangot, mert úgy vicces]. Amúgy tényleg jájj úristen, úúristen ez a nő. Meg kellene választani elnöknek, 4 évnyi garantált szórakozás.

Hogy min múlhatnak választások, azt egy idézettel illusztrálnám, amit az egyik közvéleménykutatónál találtam. Nagyjából:
"Az eheti felmérés szerint a Palint kedvelők aránya 37%-ra csökkent, míg elutasítóinak aránya 54%-ra nőtt. Arra a kérdésre: változott-e a benyomásuk Palinről Tina Fey paródiája után ("Saturday Night Live", NBC), a szavazók 11% igennel válaszolt, 89%-uk nemmel. Azoknak körében, akik nem szavaznának McCainre, 2%-ról 10%-ra nőtt azok aránya, akik Palin miatt nem szavaznának rá."

Jó, oké, ez csak egyetlen állam, ahol amúgy is nagyjából lefutott a meccs, és a "befolyásolás" még nem szavazás, és az meg nagyjból mindegy is, hogy McCainre mennyire alátámasztott indokkal nem szavaznak, de akkor is: egy tévécsatorna (egy a százból) paródiája befolyásolja az emberek 11%-ának a véleményét. Bámulatos ország. A paródia amúgy elég jó, be is illesztem ide [reklámot kell nézni előtte]



Jövő kedden pedig átruccanok Kanadába, külső megfigyelői pozícióba. De előtte lesz tágabb látókörű vizekre evezés is.

2008. október 24., péntek

Ella-hét 7. Overdose

Utoljára egy special edition. Most néhány kedvenc Ella-számom következik; nem mindegyikhez találtam klipet, úgyhogy olyan formában tálalom őket, ahogy az internet bugyraiból kibányásztam.

Egy örökzöld, legalább kétszer, please. "Stone Cold Dead in the Market"

Discover Ella Fitzgerald!


Egy aranyos korai videoklip (l. még: Tupírka, magát megkoreografálták!): "A Tisket, a Tasket"


Egy Ellához tökéletesen illő dal, ahol el lehet ereszteni a haját, ill. a hangját: "It Don't Mean a Thing" - sajnos ez csak egy pici részlet; egy hosszabb, későbbi, elég vicces stúdiófelvétel itt van.


Egy újabb aranyosság, karácsonyi előleg, "Santa Claus Got Stuck in My Chimney":

Discover Various Artists!


És mivel nem lehet az egész Porgy és Besst iderakni, ezért egy pici részlet (de leginkább hallgassátok napi háromszor, étkezés előtt, közben, után és helyett; amint kutatási eredményeim bebizonyították, rendszeres használata javítja a vérkeringést és a közérzetet, csökkenti a fejfájást, általános fájdalomcsillapítóként is alkalmazható, valamint segít az írásképtelenség feloldásában); három dalbetétből áll össze ez a szám, a harmadik a kedvencem. A strawberryt ilyen gyönyörű erotikával megénekelni!... - csak William Carlos Williamsnek sikerült hasonlót alkotni ebben a versben, ezúttal szilvákkal:

This Is Just to Say

I have eaten
the plums
that were in
the icebox

and which
you were probably
saving
for breakfast

Forgive me
they were delicious
so sweet
and so cold


Discover Ella Fitzgerald!

2008. október 23., csütörtök

Ella-hét 6.

1968-at írunk. A szülők válnak, az apának viszonya volt, a gyerek ötéves. Egy éve még egy rajza, amin az osztálytárs Lucy csillagok között tűnt föl, az apa ihletforrása volt, most meg az anyjával magára maradt gyereket az apa barátja és kollégája vigasztalja. Ír neki egy dalt, a kis Juliannek, hogy abból erőt merítsen. Kell is mihez: a gyerek majd egy évtizedig nem lesz kapcsolatban az apjával. 28 évvek később Juliannek már 25.000 fontjába kerül, hogy megvásárolja a dal eredeti kottáját egy aukción. Kellenek az emlékek a már holt apáról.


Ella nem késlekedett sokáig: 1969. jan. 1-jén már biztosan énekelte a dalt. Kivételesen két változatot is közzé teszek tőle: az elsőben szerintem jobban sikerült a dal vége, az "elszállós" rész, a másodikban az eleje lett erőteljesebb. Mindenki döntsön maga, melyiket kedveli jobban.




Elvis Presley (Tudtátok, hogy Elvis még kilenc évet élt a Hey Jude sikere után? Mintha az ő karrierje egy teljesen más korszak lenne (persze, a sikerei jóval korábbiak, mint a '60-ban alakult Beatleséi) - és lám, mégis dolgozott föl Beatles-számot. Sőt, 1965. augusztus 27-én találkozott is a Király a Gombafejűekkel, beszélgettek meg jammelgettek kicsit.):


Ahogy Axl Rose kiáltott a Knocking on Heavens Door közben: Let's make this one reach the heavens! Paul McCartney, Sting, Elton John és a többiek (1997):

Guglis kisszínes

… még a konferenciáról akartam elmesélni. Volt vagy 30 poszter (a tudomány legújabb csodálatos eredményeiről), ebből 15-nek a szerzője ötperces kiselőadásban is bemutatta, mit kutattak. A Yahoo meg a Google szponzorált minket, az előbbi mibenléte homályban maradt (szendvicsek? terembérlet a WTC 40. emeletén?), az utóbbi viszont nyíltan jófejkedett. Jött tőlük egy nő, és jófejségtudattól elcsukló hangon elmondta, hogy náluk, gugliéknál nagyra értékelik a tudást, ezért át is adna ezer dollár díjazást. A hovakerüléséről zsűribizottság döntött, akik egész nap posztert nézegettek, előadást hallgattak, pontoztak, valamint konzultáltak, de mindezek után is a zsűri nagyon nehéz helyzetben van. Olyannyira nehézben, hogy nem is tudtak dönteni, hanem összetett pontrendszer alapján kiválasztottak 10 előadót a 15-ből. Ebből egyet csak kihívtak, majd helyre is küldtek, merthogy doktoranduszokat díjaznak csak, ő meg már posztdok volt. Így aztán rögtön könnyebb is lett szétosztani a díjat, az első és a 2. helyezett 400 ill. 250 dollárral lett gazdagabb, mindenki más pedig 3. díjasnak lett nyilvánítva, és fejenként 50 dollárral jutalmazódott (… fejezte be jófejségtudattól elcsukló hangon a nő, mindenkit szeretettel vár a Gugli, tette még hozzá).

Laborunkból is szerzett valaki ötvendollárost. Háromszerzős cikk volt ez (+ témavezető), elég tanácstalanok voltak, mihez is kezdjenek a 16.67 dollár díjukkal (bár a New Yorki utat épp fedezte volna). Végül a labor nass-kasszájába került, komoly vitát váltva ki, hogy mogyoró vagy kesudió váljék-e belőle.

2008. október 22., szerda

Ella-hét 5.

Megint egy nagy klasszikust veszünk elő; ennek a dalnak annyi nagyszerű feldolgozása van, hogy igazán nehéz volt válogatni - ez meg is fog látszani a belinkelt klipek számán.

Az 1939-es Óz, a nagy varázsló c. film betétdalaként Judy Garland vette lemezre az "Over the Rainbow" c. dalt:


Ella - sajnos klip nélkül, csak képekkel illusztrálva a zenét:


Az amerikai Eva Cassidy úgy halt meg, hogy saját városán, Washingtonon kívül sehol sem ismerték. Az alábbi felvételt is egy barátja készítette kézikamerával. Az áttörést az hozta meg, hogy az amatőr felvételt beküldték egy angliai tévéműsorba, ahol a producer vállalta a kockázatot, és lejátszotta a nem profi felvételt. Ezután a nézők elárasztották kérdéseikkal az irodát az ismeretlen énekesnőről, a videó pedig az egyik legkeresettebb felvétellé vált.


A Summertime kapcsán már emlegetett Leona Lewis ezt a dalt is elénekelte, hasonló elismerést víva ki, mint a másik esetében (személy szerint én a Summertime-ot jobban szeretem tőle, de érdemes ezt is meghallgatni). Leona is Eva Cassidy adaptációját vette alapul a saját előadásához.


Talán ez a változat fog legismerősebben hangzani: Israel Kamakawiwo'ole egy hawaii énekes, akit rajongói csak The Gentle Giant-ként emlegettek, és aki 38 évesen hunyt el kóros túlsúlyosságából eredő betegség miatt.


Akik nem fértek be a válogatásba (köszönjük a részvételt, majd legközelebb), de egy linkre azért jók nálam: Barbra Streisand, Marylin Monroe, Kylie Minogue, Katherine McPhee (ha valakit, még talán őt betettem volna; csak a rendezőelvek miatt nem kvalifikált: nem igazán értelmezte újra a dalt, csak egészen kiválóan elénekelte; póttagnak jó lesz ;-) ), ill. a hatéves Connie Talbot, aki emberek tízezreit ríkatta a tévék előtt egy tehetségkutató versenyen. Elektromos gitáron: Chris Impellitteri.

Neves svéd díjat nyert egy magyar matematikus

Épp egy rosszmájú sztoricskát blogoltam meg a gugliról, de örömteli breaking newst olvastam nol-on, meg indexen, úgyhogy a rosszmájúskodás holnapra marad, most örülés lesz és matek.

A hír: Szemerédi Endre kapta idén a matematikai Rolf Schock-díjat, amit a svédek osztanak háromévente. Szemerédi amúgy jó példa arra, hogy miért érdemes elméleti matematikusokat etetni: főművéről, a Szemerédi-tételről első hallásra nem az ugrik be az embernek, hogy "hű de hasznos, megyek is, és gyártok tízmilliót valamiből az ötlet alapján".

...számhalmazokban megbújó számtani sorozatokról szól: Vegyük ki az első N egész számnak legalább az r-edrészét, amelyikeket csak akarjuk. Ebben mindenképpen lesz egy legalább k-hosszú számtani sorozat, ha N elég nagy. Az "elég nagy" definíciója d-től és k-tól függ, nem sokat lehet róla tudni, és amit lehet, az alapján ormótlanul nagy. Nehéz is ennél haszontalanabb tételt elképzelni. Na, a bizonyításhoz csinált egy lemmát, aminek gyakorlati jelentőségéről tavaly konferenciát rendeztek, nemzetközi matematikusok, biológusok, mesterségesintelligensek adtak elő arról Budapesten, hogy mennyire hasznos is ez.

A szobája a labor melletti folyosón van itt a Rutgersen, de még nem láttam személyesen (picit kínos is lett volna, mit mondanék? "Csókolom, sokat hallottam már magáról, és ugyan lusta voltam elmenni az ön tiszteletére rendezett konferenciára, de a híres tételének egyszer majdnem elolvastam a híres bizonyítását"?). Az index-cikk alapján nem meglepő, hogy nem találkoztam még vele, alapból Magyarországon él, és a Rényiben kutat, itt meg csak néha.

2008. október 21., kedd

Ella-hét 4.

Ma a legendás, majdnem 4000 km hosszan Chicagótól Los Angelesig vezető, Amerikát szinte kettészelő "Route 66" ihlette "Get Your Kicks on Route 66" című dalt mutatom meg néhány feldolgozásban. 1946-ban Bobby Troup zeneszerző Pennsylvaniából Kaliforniába utazott, és a hosszú út alatt fogant meg benne a dallam, de a címadó egy soron kívül nem találta a hozzá illlő dalszöveget. Így, jobb híján, az elhagyott városok nevét rendezgette sorba:
Well it goes through St. Louie, Joplin, Missouri
Oklahoma City looks so, so pretty.
You'll see Amarillo, Gallup, New Mexico
Flagstaff, Arizona, don't forget Winona,
Kingsman, Barstow, San Bernardino.

A Route 66 mint amerikai ikon nemcsak a meghódított nyugatot, az egyesített államokat, a korlátlan lehetőségeket jelenti, hanem valaha egy kelet-nyugati "Trail of Tears" is volt (azaz Könnyek Útja: a 19. század első felében kitelepített indiánok útvonalát nevezte el így a történelem; őket Oklahomából üldözték el, és északnyugatra kellett költözniük): A Route 66 volt az, amin Steinbeck Érik a gyümölcs (Grapes of Wrath) c. regényében a gazdasági válság idején Kaliforniába, az amerikai Ígéret Földjére áramlik a belső államok elszegényedett milliónyi családja, a földjüket vesztett, éhező, munkát követelő tömeg. - Ez azonban a dalból nem derül ki.

Bobby Troup szerzeményét először Nat King Cole és csapata tette ismertté:


A rock and roll egyik úttörője, Chuck Berry is játszotta:

Discover Chuck Berry!


Így rockvonalon is beerősített a szám: The Rolling Stones:

Discover Chuck Berry!


Ray Charles and Friends - sajnos nem tudom, kit takar a "Friends", ha valaki esetleg épp tudja, örömmel egészítem ki a posztot:


És egy közös fellépésükön a már idősödő Ella és Ray Charles is nagyon meggyőzően énekelte el:


Végezetül egy kis reklám: a bejegyzésekhez zenét keresve találtam ezt az oldalt: http://www.deezer.com. Nagyon sok zenéjük van, és a régebbieket mind ingyen lehet hallgatni, a még jogdíjasokat nem engedi persze - viszont klasszikusjazz-hallgatásra kiválóan alkalmas.

2008. október 20., hétfő

Ella-hét 3.

Hallga: "És a cápa, szája tátva,
Benne sok fog, villogó,
Maxi egy kést hord magánál,
Ám a kés nem látható."
vagy másképp:
"Ha a cápa szája tátva,
Bárki látja fogsorát,
Ámde Bicska Maxi rejtve
Tartja kését s pisztolyát."

Bicska Maxi legalább annyira része a magyar alvilágnak, mint Mack the Knife a londoni éjszakának vagy Mackie Messer a német bűnözök köreinek. John Gay 1728-as The Beggar's Opera (Koldusopera) c. műve Jonathan Swift, a Gulliver szerzőjének gondolata nyomán fogant meg: utóbbi Alexander Pope-nak vetette föl, mit gondol egy, a tolvajok és utcalányok világában játszódó pásztoroperáról v. idilli operáról. Gay végül szatirikus hangvételben írt három felvonásos operát, melynek főszereplője, Macheath, a helyi tolvajbanda karizmatikus vezetője. Bertold Brecht egész pontosan kétszáz évvel később ezalapján írta meg a máig népszerű és szerte a világon játszott Die Dreigroschenoper (emlékeztek még, hogy olyan is volt, hogy Gröschen?) c. darabját, melynek zenéjét Kurt Weill szerezte, és ahonnan ez a dal származik. (For the record, a Peter Brook (elsősorban Orsinak: Ted Hugh Orghastjának rendezője) rendezte filmben Laurence Olivier alakítja Bicska Maxit; továbbá Václav Havel is írt nem zenei adaptációt John Gay története alapján. Így már nyugodt a filológuslelkem. ;-) )

Először Louis Armstrong előadásában:


Majd Ella, aki nagyon hozza a formáját:


Frank Sinatra is megtette a tőle telhetőt:


Kuriózumként, és Szityú kedvéért: Nick Cave:

2008. október 19., vasárnap

Ella-hét 2.

Ezúttal egy pörgősebb, vidámabb dalt szeretnék mutatni. A zenét egy bizonyos Antonio Carlos Jobim szerezte 1962-ben, melynek címe: "The Girl from Ipanema".

Az amerikai, szaxofonos Stan Getz, a brazil énekes-gitáros João Gilberto, a bossa nova atyja, és felesége, Astrud Gilberto adta elő 1963-ban, amit Grammy-díjjal hálált a szakmai közönség; a Getz/Gilberto-CD az egyik abszolút kedvencem (a hangminőség sajnos közel sem tökéletes ezen a felvételen, de csak ezt találtam):


Összehasonlításképpen érdekes megnézni, hogy mit hoztak ki a dalból egymás nélkül a fenti szereplők. Az elsőben Astrud Gilberto énekel, Stan Getz kíséri, de nincs itt João Gilberto:


Itt pedig a Stan Getz Quartet játssza el ugyanezt, énekes kíséret nélkül:


Ella "The Boy from Ipanema" címen énekli, mint ahogy több más énekesnő is, a szöveget módszeresen "női hangra" adaptálták:

Erős kezdés

Információkban és képekben fogok bővelkedni. Itten lakom:


View Larger Map

Kb. 8 szoba van benne, ebből bérelek egyet al. A beköltözés nem ment teljesen simán, a tulajnéni elnézte egy nappal az érkezési dátumomat, így hát csak másnapra hozta be a szobakulcsot. Internet és kanapé az előszobában is van, úgyhogy nem volt gáz.
Előttem pár nappal érkezett a kutatócsoportba egy lengyel srác, Marek, aki szintén ugyanitt lakik. Ennek sok előnye van, tudunk pl. vacsora közben Gauss-kernelekről beszélgetni, ami a többi lakótársunkat frusztrálja. Egy másik előny, hogy neki van fényképezőgépe, úgyhogy lesznek képek alant.

Egy nappal az érkezésem után történt valami konferencia (New York melléki kutatók a gépi tanulásról). Nem tűnt extrém izgalmasnak, de az egész csoport nekiindult, úgyhogy mentem én is. A konferencia a várakozásoknak megfelelően alakult (nem túl izgalmas előadások, sok ingyenkaja és gyenge kávé), de mindenképp megérte elmenni, elég jó helyen volt. Ilyen volt a kilátás:




A WTCben, az exikertornyok mellett voltunk, most ikermenence épül a helyükön, meg nagy magas épületek is majd:

Utána meg Marekkal sétáltunk Manhattenben, és gyűjtöttünk primer metropoliszélményt. Az ilyen:

2008. október 18., szombat

Ella-hét

Annyira belelkesedtem a Summertime-feldolgozásoktól a múltkor, hogy elhatároztam, Ella Fitzgerald-hetet fogunk tartani: minden napra hozok egy dalt, amit Ella is elénekelt, de amit más feldolgozásokban is nagyon szeretek. Így egyrészt lehetőségem van a kedvenceimet megmutogatni másoknak is, másrészt érdekes összehasonlítgatni az egyes változatokat. Kíváncsi vagyok a véleményetekre a projektről és a dalokról is, ill. ha szeretnétek, hogy valami más is bekerüljön, írjátok meg!
Az első egy melankolikus darab: Georgia on my Mind. Elsőként - ahogy fel szokták konferálni - "the genius of Ray Charles":


Ella:


Végül pedig egy duó: a soul-énekesnő Alicia Keys & Jamie Foxx, aki a Ray c. életrajzi filmben Ray Charlest alakította:

2008. október 17., péntek

42

Most csak egy rövid bejegyzés; bemegyek a városba, majd utána hosszabban, de addig se venném a lelkemre, ha unatkoznátok. Ráadásul most Szityú szakterületére merészkedem. Szóval, már régóta szerettem volna elmagyarázni, miért is szeretem annyira az Egyesült Államokat: mi mindent jelent nekem, mi köt hozzá, mi a szerepe az életemben, meg minden. És mindezt megteszi most valaki helyettem: Ladies and Gentlemen, Hugh Laurie.

Intró

Belevágok én is :-) Egy hete érkeztem, úgyhogy nem emlékszem már túl jól, miket írtam volna frissiben. A legalább egy hetes késleltetést igyekszem továbbra is tartani, így megkímélve benneteket számos "de szép nagy pókot láttam ma" típusú vicces történettől. Ismeretterjesztésképpen tőlem tévésorozatot kaptok: a repülőgépülés fejtámlájába épített szórakoztatóegységben akadtam rá a Big Bang Theory-ra, két szerencsétlen lúzer fizikus + egy szőke jónő alaphelyzetre építenek olcsó poénokat. Hát lehet nem rajongani valakiért, aki a Halloween-partira Doppler-effektusnak öltözik? (ez a repülőn látott részben volt, a belinkelt videó nem ez, hanem egy másik.)

[Szolgálati közlemény: mivel Szityú most alszik, vettem a bátorságot, és beletettem a youtube-ról egy videót a szövegébe, ahol néhány jelenet van a filmből. MiRe]



Jutúbon sajnos túl törvényfélők ahhoz, hogy feltegyék a teljes epizódokat, a linkelt kínai csoda viszont elképesztően lassú, és beágyazni se sikerült ide, torrentet javasolnék én, vagy türelmet.

A Rutgers egyetemen leszek 5 hónapot. Hogy ez hol van, bennem sokáig konfúziót generált (még indulás előtt). Röviden: Ez New Jersey állam állami egyeteme, és New York határában van. A pontos helyzetet illetően Newark, New Brunswick és Piscataway neve merült fel lehetőségként, amiből az utolsó a helyes. Illetve igazából mindegyik, mert nincsenek nagyon messze ezek a városok egymástól, az egyetem pedig böszömnagy. Érzékeltetek. Mindhárom városba belelóg, kb. 100 épület, 10 egyetemen belüli buszjárat és saját egyetemi napilap (ez utóbbi azért túlzásnak tűnik, talán még egy Tesco-akciósújság is izgalmasabb).

Az egyetemi buszjáratok gyakran járnak és ingyenesek, viszont kizárólag az egyetemen belül. A ház, amiben szobát sikerült bérelni, szintén Piscatawayben van, de kb. 45 percre van gyalog. Ettől annyira meginspirálódtam, hogy szombaton megtanultam biciklizni, azóta közlekedek vele valahogy. Fejlődőképes vagyok, kedden megismerkedtem a váltó nevű csodával is (áldassék kitalálójának a neve), és leszokóban vagyok az agresszívkismalacos megállásról.

Ha minden jól megy, lesz szó hamarosan a házról, az egyetemről, a lakótársakról, New Yorkról és wikipedia-alapú érdekes adatokról. Írjatok emailt, kommenteljetek!

2008. október 13., hétfő

Billentyűpróba: qwerty, qwerty, qwerty

Egy hónapos késéssel ugyan, de sikerült beizzítani a blogmotort: ezentúl két kontinensről fogunk tudósítani, változó intenzitással, mint azt eddig is megszokhattátok.
Rögtön bele is vágok a magam részéről: London jelentkezik. Hogy kellemesebben teljen a blogolvasás, most kapcsoljátok be a belinkelt videókat, és hallgassátok figyelmesen: a mai napig azt gondoltam, hogy a Summertime c. Gershwin-dalt a Porgy és Bessből nem lehet Ella Fitzgerald (és Louis Armstrong) után többet elénekelni, és hát nehéz is, de van egy angol lány, akinek elég meggyőzően sikerült.

Először az isteni Ella:




Majd Leona Lewis (ő a brit X Factor 2006-os győztese; szerintem ezt a szintet azóta sem múlta felül vagy akár érte el újra):



Tehát, a történet eleje. Szeptember közepén érkeztem, és nagyjából másfél napig bírtam a kinnlétet, amikor is egy csúnya betegség ledöntött a lábamról - a szobakeresés kellős közepén (igazából annak köszönhetően: a későbbi házinénim épp ugyanilyen tüneteket produkált, amiket aztán másfél hétig feküdtem ki). Úgyhogy az első másfél hétben az ifjúsági szállásról csak tisztességtudó távolságból szemléltem a British Libraryt - az ágyamból pont rá lehetett látni.
A szálláskeresés szolgált néhány tanulsággal: interneten gyakorlatilag nem lehet elintézni (vagy ötven e-mailt küldtem, és talán kettő-háromra válaszoltak, azokból se lett semmi), a helyszínen kell, elsősorban telefonon kapcsolatot keresni (ez szelekciós tényező is a szálláskeresőknél, ugyanis pl. egy japán lány, aki nagyjából középfokon beszélt angolul, és épp nyelvet tanulni érkezett, néhány telefon után feladta az egészet: ha nem látjuk a beszélőt, ráadásul háttérzaj is van, nagyságrendekkel romlik a beszédértés. Ha valaha nyelvtanításra adom a fejemet, a haladókkal mindenképpen fogom gyakoroltatni a nem laborkörülmények közötti beszédértést: telefonálást, hangzavarban beszédértést stb.) Aztán el lehet menni megnézni a szállást, és utána jöhet a megegyezés. Természetesen előnyt élveznek az egy évre érkezők, úgyhogy számtalan kudarccal végződő kísérletem után, amikor jött egy lehetőség, azonnal megragadtam. Egy iráni nő ad ki egy szobát, a Regent's Parktól 8 percre, az egyetemtől 15 percre, a British Librarytől 35 percre gyalog (a térképen mindent bejelöltem nektek, meg lehet nézni még a kedvenc indiaim helyét is :-) ).

A környék, ahogy az egész város is, rendkívül multikulti: ha megyek az utcán, szinte ugyanolyan eséllyel hallok angol, mint nem angol szót (ebben persze az is benne van, hogy a belvárosban sok turista is mászkál), de A Könyv (a Lonely Planet) szerint néhol egyenesen második nyelv csak az angol, pl. a kínai , a török vagy a héber után. Legnagyobb örömömre talán a rendszerint esős időnek köszönhetően gombamód elszaporodtak az indiai éttermek. ;-) Emiatt le kell mondanom a napi burgerről és fish-n-chipsről (hal sült krumplival), de erős vagyok, túlteszem magam rajta.
De szerencsére a hostelban töltött két hét alatt volt lehetőségem kipróbálni az angol reggelit. Ez egy roppant koleszterin- és kalóriadús, ún. kiadós reggeli: sült tojás, sült sonka, sült kolbász, bab és pirítós - nem vagylagosan, hanem együtt. A hostelben emellett még lehetett kontinentális reggelit (lekvár, felvágott, sajt, gyümölcs, joghurt, kenyér, vaj) is enni, és mivel ez az árban benne foglaltatott, a tipikus reggelim egy kontinentális és egy angol reggeli volt, aminek köszönhetően estig nem is voltam többet éhes. Jól el lehet működni ezzel az angol reggelivel. De mióta elköltöztem, azért nem sütögetek reggelire kolbászkákat magamnak. ;-)

No, itt kicsit abbahagyom, hogy legyen időtök megemészteni az eddig leírtakat. ;-) Aztán valahonnan megint jelentkezünk.