Szityú és Gergő New Yorkban

Most már elkezdődött az Őrülten Dolgozás Időszaka, amikor is könyvárból könyvtárba támolygok, este beájulok az ágyba, és néha főzök. Úgyhogy kicsit lassabban haladok az élménybeszámolóval (értsd: nem), mint szerettem volna, de most épp a Yale-en nyaralok (ma 42 km/h-s szél volt, by the way), úgyhogy ráérek. :-) (A kíváncsiak kedvéért: egy konferenciára jöttem, a napot a Beinecke könyvtárban töltöttem a Pound-archívumban wowowowowow, holnap meg konferálok. - De erről írok majd külön, mert van mit.)

Hát, akkor csapjunk a lovak közé, bőven van mit behoznom. Az elmúlt hónapban itt volt Szityú másfél hetet, majd Gergő még másfelet. Szityúval elég hideg időt fogtunk ki; Gergőt megbíztam, hogy a Karib-tengerről hozzon már egy kis meleget - rendes bátyhoz illően ezt meg is tette, mire New York-szerte mindenki arról beszélt, mennyire szokatlan az ilyen enyhe idő ilyenkor... és csak én tudtam a megoldást a rejtélyre. ;-) Szóval, Szityúval kezdem a kronológiai rend kedvéért.

Az egyik legnagyobb élmény a bronxi állatkert volt. Itt szinte sehol nincsenek rácsok, ketrecek meg pláne nem - ha valami, akkor plexilap választja el az embert az állatoktól, meg árkok, ilyesmi. Az egésznek inkább vadaspark-hangulata van (ja, amúgy a konferencia témája, ami holnap lesz, épp az állatkert :-) megtaláltam a megfelelő pillanatot, hogy ezt a bejegyzést megírjam), az állatoknak ha nem is szavanna- meg őserdőméretű, de azért nagy mozgásterük van, mindenféle természetesnek tűnő építményekkel, ahova, ha akarnak bebújhatnak stb. Ezért pl. láttunk aardvark-feneket (magyarul földimalac, de annyira jó neve van angolul - az első szó a szótárakban amúgy -, hogy így kell hívnom. Próbáljátok sokszor egymás után kimondani a nevét mély torokhangon - ha csak egy kis becsület van benne, akkor pont ilyen hangot is ad ki.) és a fából kilógó majomfarkakat stb. Úgy általában az állatok nagy része punnyadt csak (nagyon macsón az ágon fekvő feketepárduc, békésen szunyáló tapír, vicces arcokat vágó alvó majmok stb.). Ezért kitalálták, hogy pl. a tigrisnek dobozban adják a csirkét (jó napot, kínai csirkét hoztam, felvigyem?), hogy a bontogatással is mozogjon, meg edzik is mindenféle játékokkal őket. A fókákat is úgy etetik, hogy minden halért kell valamit csinálniuk – ezzel egyrészt fizikailag, másrészt szellemileg is karban tartják őket: folyamatosan tanulniuk kell, nehogy belefásuljanak a fogságba. Erről van egy videóm is, de mivel az internet egy óra tökölés után se volt hajlandó elfogadni, ezért nem mutatom meg nektek. :-( Bocs.

A legnagyobb kedvenceim mindennek ellenére a gorillák voltak. Ha nem kapok állást bölcsészként, akkor gorillaszelídítő leszek, á la Jane Goodall. Bemegyek az esőerdőbe Afrikába, és szelíd gorillák fognak kikísérni és fehér keszkenővel integetni utánam, miközben a Búcsúszimfóniát dúdolgatják. De komolyan, ezek az állatok annyira jó fejek, és annyira sugárzik a tekintetükből az intelligencia! Volt egy „ezüsthátú,” a falkavezér, a domináns hím, aki néha feltűnt a porondon, végigjártatta a szemét a többieken, és mosolytalanul, de nagyon nyomatékosan rágódott magában (szó szerint: fölfújta a felső ajkát, és úgy csinált, mintha rágna). Nagy néha egy gyerekkel játszott kegyesen pár percig, aztán vissza a status quóhoz. Volt néhány nőstény, akik szintén jól elvoltak magukban, de azért foglalkoztak a többiekkel is; a kedvencem az volt, amelyik egy gyerektől elszedte a kosarát (biztos a házifeladat-készítés helyett hülyéskedett), belefeküdt, és játszani kezdett az emberekkel. Mert csak egy plexiüveg volt közöttünk, és közvetlenül a túloldalán ott voltak. És látta, hogy annak mennyire örülnek az emberek, ha az odarakott kezükhöz odanyúl, és akkor ezzel szórakoztatta őket. Olyan hanyagul-beletörődően, mint ahogy az anya játszik a gyerekkel, amikor az folyamatosan ugyanazzal a játékkal nyüstöli. Vicces volt látni, hogy az emberek a gyerekek ebben a játékban, és egy gorilla a gondoskodó felnőtt. És tudom, hogy a legtöbb állat intelligens (a kutyákról tudom leginkább), de nekik kiül a természetük az arcukra, könnyen felfogható jellemük van – tényleg határozottan látni, hogy nem olyan nagy a különbség köztük és az emberek között. Engem teljesen meghódítottak.

Most itt kicsi szünetet tartok – ugye ez csak egy program volt; lesz itt téma jövő tavaszig, ha ilyen ütemben haladok… Nemsokára igyekszem újra jelentkezni. Mindenkinek boldog Mikulást, fényesítsétek a csizmátokat!