2009. február 24., kedd

Kvíz

Biztos ti is ezerszer hallottátok azt a szót, hogy "csimborasszó". Most épp egy esszében akadtam megint a szóra, angolul így írva: Chimborazo. Ne nézzétek utána, tippeljetek: szerintetek ki vagy mi Chimborazo? (Én mindig a zenei crescendóval asszociáltam, azt hiszem, mert valahogy "hangos zene"-képzetem volt róla; a nagybetű miatt ezért valami zenészt gyanítottam Chimborazónak lenni.)

2009. február 16., hétfő

Lille

A belga határtól csak néhány kilométerre fekvő Lille 2004-ben Genovával együtt Európa kulturális fővárosa volt - a szépen felújított főtere és egy akkoriban fejlesztett szórakozó-bevásárló negyed mutatja a beruházások irányát és nagyságát. Lille még flandria része: kicsit belga, kicsit francia. Honnan lehet tudni, hogy francia? Először is, a nők szinte kivétel nélkül parfüm-kondenzcsíkot húznak maguk után. A fiatal gót lányok fekete szövetkabátot, fekete körömcipőt és tökéletesre (természetesen fekete árnyalatosra) sminkelt arccal járnak-kelnek. Továbbá szinte senki sehol nem beszél angolul. Az egyetemen sem. Az angol tanszékre szerettem volna eljutni, mert tájékoztató táblák híján eltévedtem az épületrengetegben (állítólag 36.000 diák jár arra a kampuszra), és vagy tíz embert végigkérdezve sem találtam senkit, aki útba igazított volna. Aztán, hiszen Franciaországban vagyunk, az egyetemeken épp sztrájkolnak: Nicolas Sarkozy egy rendelettel az egyetem rektorának a kezébe akarja adni az összes pénzügyi döntés jogát, akit nem ellenőrizne semmilyen testület - a tanárok nyilvánvaló aggodalommal figyelik a történéseket, és persze sztrájkolnak. Az egyetlen járható utat választották: megtartották még az előző félév óráit, vizsgáztattak, jegyeket adtak - de be már nem írták senkinek a jegyeket. Így nyilván a diákok kerülnek lehetetlen helyzetbe, és, valljuk be, nekik (már csak a számuk miatt is) jelentősebb nyomásgyakorlásra van lehetőségük - most már ők is együtt vonulnak a tanárokkal az utcára. (A demonstráció miatt történt aztán az, hogy mikor leszálltam Lille-ben a vonatról, vagy tíz gépfegyveres rendőr állt velem szemben; hirtelen azt hittem, hogy épp egy terrorista merénylet színhelyére érkeztem... Aztán kimentem az épületből, ott már vagy ötven rendőr volt mindenfelé, és pár utca múlva megláttam a párszáz fős tömeget, amint békésen kerepeltek és hurcolták a tábláikat.)
Aztán azt honnan lehet tudni, hogy Belgium is közel van? A vinotéka kirakatában a válogatott francia borokon kívül belga söröket is látni - természetesen díszdobozban. A széles, nagy ablakos francia házak elég gyakran vörös téglával vannak kirakva, ráadásul itt-ott gyakran feltűnik egy, a nagy, lapos házak közé beszorított keskeny, magasba nyúló kis holland ház. Stan és Pan. (Tudtátok, hogy nekik az angol művésznevük Laurel and Hardy? A linket követve még sok nyelven megnézhetitek, svédül például, (Nelli!) Helan och Halvan (Az egész és a fél). :-) )
Egy dolog még nagyon szembeszökő volt: rengeteg a koldus a városban. Nem tudom, ez mennyire jellemző más francia városokra, de Belgiumban (talán Brüsszelt kivéve) szinte nem is látni hajléktalant és kéregetőt. Lille-ben mindenhol, rengetegen. Fiatalok és idősek, nők és férfiak - igen szomorú.
A lille-i múzeumról majd legközelebb, a brüsszelivel együtt. Addig találjátok ki, ki(k) a kedvenc festőtök/festőitek (ha legfeljebb csak hármat nevezhettek meg), és miért. A következő bejegyzéshez írjátok meg, nagyon érdekel.

2009. február 11., szerda

Bögrerinya

Nem pakoltam magamnak bögrét otthon, hogy majd úgyis veszek kinn KU Leuveneset, mert azt már múltkor is szerettem. De mire megvettem volna, az előző széria elfogyott, a mostani meg kávésbögre, az alakja sem jó, meg kávétermelő országok vannak rajta, abból nem lehet teázni. Úgyhogy akkor nézek máshol, gondoltam. Bögrét venni nem nagy ügy, gondoltam.
Leuvenben nem találtam vállalható bögrét. Néztem teaszaküzletben (szép kis japánszerű csészéik voltak, de nekem bögre kell, öblös, nagy bögre; esetleg csak egy normál bögre, kevéssel is beérem). Néztem ABC-kben. Néztem ajándékboltokban. Jó, akkor Leuvenben nincs bögre, sebaj, úgyis állandóan úton leszek mostanában.
Lille-ben semmi. Se egy városi bögre, se egy általános bögre, a múzeumshopban semmi, hát ez kész. Rendben.
Kedden Brüsszel. Szakad az eső, vihar, szétázással egybekötött városnézés-ismétlés. Közben boltokba bekukkantás, persze nincs szerencsém, ez úgyis csak olyan hátha-benézés volt. Akkor az adu ász: Musée des Beaux Arts (amit senki ne ejtsen müzé dö bazárnak, mert kiröhögik; maradjatok a bozárnál - súlyos tapasztalat, különösen költészetórán; pedig direkt utánanéztem előtte, és olvastam, hogy úgy KELL. Így higgyen az ember az internetnek). Hatalmas museum shop, viszonylag jó is, van is néhány bögréjük, de olyan bénák, hogy borzasztó. Azért valami színvonalon alul mégsem adhatom. (Ha minden nap valami borzasztó képminőségű reprodukciót kellene néznem a bögrémen, megakadna a disszertációm a fejlődésben.)
Úgyhogy itt állok egy szál bögre nélkül; hazagondolok az otthoni bögréimre, és érzem, milyen az: idegenben lenni; amikor nem tudod, hova vidd a javítani való csizmádat, és egyáltalán, mit mondj a cipésznek, mikor kérdezi, mi a baj, amikor nem tudod, mi az a barna szósz, amit a kolbászodra öntöttek, és azt sem, hol lehetne tisztességes gyümölcsöt olcsón vásárolni.
Március elején hozok otthonról egy bögrét.

2009. február 2., hétfő

Breaking news


Ezt meg kell azonnal mutatnom. Ma reggel az ablakomból. Belgiumban.

Angliában is jelen voltam, mikor havazott. Hihetetlen kombó. (Ezekután Kanadában pedig fürdőruhában fogadjuk majd a Mikulást?)