Olvasóbosszantó

Épp a kerti pálmafák árnyékában hintázom a laptopommal (bár árnyékra már nincs szükség, feljöttek a csillagok, ciripelnek a tücskök/kabócák/majmok, és a kellemes huszonhárom-huszonnégy fokban próbálom meg értékelni a mai napot.

Reggel például korán fel kellett kelni, hogy az elkészült reggelit megegyük, pedig tegnap este sokáig az oistinsi halsütödéknél őgyelegtünk (ezúttal a delfinhalat [ami nem az emlős, hanem egy hal!] és repülőhalat kóstoltunk, de persze mindenre sor kerül majd...), hallgattuk a helyi kareokézókat, néztük a táncosokat, nézegettük a korallnyakláncokat, aztán meg egyszerűen sörözgettünk a társasággal. Vigasztalásképpen bementünk reggeli után a tengerbe (a sziget keleti oldalán óceán van, a nyugatin tenger :-D), búvárpipáztunk (nem megyünk le a tenger fenekére, hanem csak felülről nézegetünk be a tengerbe, és pipán lélegzünk). Voltak a kétféle kék halak, a nagy világoskékek és a kis neonkékek, a fele-narancssárga-fele-sötétkék halak, a csíkosak, négyzetrácsosak, néha egy-egy raj is, rá még a rája, meg a végén a halszerelvény, ami úgy aránylott a többi halhoz, mint autó a csuklósbuszhoz. Kicsit ezután érthető módon pihenni kellett, ebédelgettünk lazán,



aztán Szityú elpróbálta az előadását, és ezután meg végképp kellett egy kis kikapcsolódás, úgyhogy visszamentünk a strandra (47 lépés), előbb úszkálni egyet, aztán még egy kört búvárkodni. Javítani kellett ugyanis a délelőtti élményen, mert akkor, úgy tűnik, apály volt, és nagyon sekély volt a korallzátonyok fölött a víz, és még meg is sértettem magam, de szerencsére délután, dagálykor, már jobban alakultak a dolgok. Levezetésképpen fényképeztünk naplementét, aztán elfogyasztottuk a vacsorára kapott fél csirkét (helyi zöldségkörettel), a rumos-mazsolás fagyit (valódi rummal), aztán már csak ez a lebegés maradt, a fák alatt.

Hát, volt már rosszabb is.

Tudósítás Barbadosról 1.

Miután Torontóban a reptéren töltöttük az éjszakát (ebben persze már van tapasztalatunk, de ilyen kihalt repteret még nem láttunk: egyetlen kajálda tartott nyitva, és mind a kb. 10-15 ember akörül összpontosult...), megérkeztünk Barbadosra: meleg van, meg cukornádültetvények (most először mentünk át a sziget belsején, közös taxival 11-en, akik mind a Szityú workshopjára érkeztek, és már értem, miből csinálják azt a sok rumot), virágok, madarak... és persze a tenger. A szobánk még nem volt kész, mikor megérkeztünk, úgyhogy jobb híján ;-)) azonnal átöltöztünk, és irány a beach - egyik srác megszámolta, 47 lépést kell tenni a szobából a tengerpartig. :-DD A házunk közvetlenül a tengerparton van, a verandát betölti a hullámok zaja, és visszajött a homok is: tavaly a kutatóház melletti tengerparton köveken kellett kibotorkálni (valami nagy vihar után visszamosta a víz a tengerbe a homokot), most végig homokos, és mindenhol kristálytiszta. A vízből nézegettük a part zöld ívét, ahogy a pálmafák alatt kanyarognak a homokos strandok, gyönyörűen sütött a nap, de nem égetett, és éreztük vala, hogy ez jó.
Estére aztán kaptunk finom vacsorát is, a kutatóház személyzete repülőhalat készített, jó fűszeresen, és még egy kis tortát is. Szityú most épp sörbeszerző körúton, én meg, tán kitalálható, blogolgatok. :-D
Folyt. köv.!

A télnek örömeiről

Gondolom, már a legtöbben így érzitek magatokat:


Hát még mi, Kanadában...

Viszont megvannak az előnyei(!) is a ma éppen mínusz 36 és 30 fok között érződő hidegnek (ennél kicsit melegebb volt ugyanis, mínusz 25 és 21 fok, de a szél hozzáteszi a maga részét - magyarázkodott Réka). Két kísérletet végeztünk el: mivel korábban már ígértük, buborékot fagyasztottunk, valamint ([fagyott] vizet hordunk a tengerbe) havat generáltunk.

Jöjjenek tehát a kísérletek! Először a profi buborékfagyasztás:



Aztán a bohó (HO-HO-HO) hóhányó:



A második kísérlet teljes tudományos magyarázata itt található, grafikonokkal, becsületesen.

Dali és Disney

Most találkoztam csak ezzel a videóval, pedig 2003-ban készült el: Salvador Dali és a Walt Disney Studios közös produkciója: van benne táncoló hercegnő kismadárral, meg hangyákból bicikliző férfiakká alakuló emberek, de a legszebb a harang árnyékát felvevő lány, akinek pitypanggá alakul a feje. ;-) Jó bedalizást!

Frissen szedett, színes hírcsokor a hó alól

Ma voltunk terepmunkán a "Parenting 101"-es szakszemináriumhoz. Kapunk ugyanis szombaton kölcsöngyereket, ha előtte átmegyünk az elméleti-gyakorlati felkészítésen, és akkor hajthatunk majd végre emberkísérleteket, pl. rohangálás közben pelenkázást, szűlőhiányűző szórakoztatást vagy éppen egyszerű, úgy értem, "egyszerű" etetést. Cserébe kaptunk ma bablevest és túró-, ill. szilvásgombócot. Egyelőre pozitív a mérleg.

Másrészt pedig most már tényleg átveszik a robotok az uralmat fölöttünk. Ma fejeződött be Watson, az IBM új szuperszámítógépének versenye az eddigi Mindent vagy semmit!-győztesekkel. A háromnapos versengés utolsó napja itt kezdődik; a korábbi fordulók videói is megtalálhatók ennek a környékén.

Ismeretterjesztés

Most olvastam, hogy találtak egy eddig ismeretlen templomot Izraelben, aminek pl. a mozaikpadlója gyönyörűen megőrződött (és persze rögtön tudni vélik, hogy egy próféta is ott van eltemetve - ami nyilván nincs kizárva, de valahogy mindig azt gondolják az ásatásvezetők, hogy most aztán olyan helyet régészkednek ki, amitől mindenkinek kettéáll majd a füle. De megértem, hiszen én is tudom, hogy Ezra Pound és a japanizmus hatása majdnem mindent megmagyaráz a világegyetemben, kivéve talán a túrós tésztát. Na, nem mintha az meg magyarázatra szorulna, csak mondom). A cikk egyik érdekessége egyébként az volt, hogy kiderült, bizonyos Bar Kochba Római Birodalom-ellenes felkelése (132-135) idején vert aranypénzeket is találtak. Ebből a mondatból, gondolom, minden jóravaló embert a Bar Kochba név hoz leginkább lázba, már ha valami egyáltalán. Ezért aztán utánanéztem, és kiderült, hogy a barkóba játék neve magyar specialitás (ebből ne tessék szillogizmussal levezetni, hogy csak magyar ember lehet jóravaló, mert hibás lenne az érvelés). A legenda szerint Bar Kochba elé hoztak egy megcsonkított embert, akinek a nyelve is ki volt tépve, a kezei is levágva, így se beszélni, se írni nem tudott. Hogy megtudja, kik tették ezt vele, Bar Kochba egyszerű kérdéseket tett föl a haldoklónak, aki bólogatással és fejrázással végül a zsidó csapat tudtára adta, kik voltak a gonosztevők. Angol nyelvterületen viszont már csak "Húsz kérdés"-nek hívják a játékot (na jó, Tventi Kveszcsönznek). Ezt kellett ma megosztanom veletek. Egészségetekre.


(Képünk csak illusztráció. Neki volt nyelve. Sőt a végén szinte már csak nyelve volt.)

Magyarázatképpen

Majd kicsit később folytatódik a blog... De egyben vagyok, ne aggódjatok! :-)

Jégszobor-kiállítás

Tegnap úgy döntöttünk, mostantól élvezni fogjuk az edmontoni telet (na jó, lehet, hogy ez nagyrészt az én döntésem volt már csak). Elmentünk tehát a helyi jégszoborfaragó verseny eredményét megnézni, továbbá elhatároztuk, hogy a hétvégén síelni megyünk, a közeljövőben pedig curlingezni. Egyelőre az elsőről fogok mesélni.

Nem kevés hó esett mostanában Edmontonban; ez azért nem tipikus itt sem.

From Edmontoni tél

Már csak elmenni a jégszobrokig élmény volt: bár a városnak eléggé a közepén lakunk, szép fasorok vannak, családi házakkal, és gyönyörű volt, ahogy mindent beborított a hó. Úgy értem, _mindent_.

From Edmontoni tél

Egyébként még ilyenkor is láttunk bicikliző diákot; de ez már meg se nagyon lepett azután, hogy leszálltunk a repülőről Edmontonban, ahol épp mínusz 28 fok volt, és egy férfi rövidnadrágban meg papucsban grasszált a csomagoknál, és látszott, hogy így akar beszállni az autójába, meg ki onnan. Az is igaz mondjuk, hogy ha bevásárolni megyünk, még nem volt, hogy ne láttunk volna valakit pólóban és rövidgatyában csak azért, mert mínusz 15 fok volt. Itt nem a BMW-től vagy menő, hanem egy papucstól és egy klottgatyától. Mínusz 20 fok alatt.

Aztán, ahogy mentünk az úton, láttuk, hogy azért a helyiek is élvezik a havat. Ezt a szobrot

From Edmontoni tél

a vancouveri olimpia idején lehetett mindenfelé látni, mert ez volt az olimpia szimbóluma. Az inukshukot eredetileg kanadai indiántörzsek, pl. az Inuitok építették kőből; ezek az emberalakok jelölték az utakat, halászó- és vadászóhelyeket. A mi utunkat is jól megjelölték vele.

Aztán a kiállítás maga hihetetlenül jó volt: több országból jöttek jégfaragók versenyezni, és elképesztően finoman cizellált szobrokat készítettek. Úgy tűnt, inkább a kidolgozottság számított a versenyben, mint a dizájn, mert az első helyezett, egy holdat és talán hullámokat ábrázoló szobor minden centimétere ki volt fodrozva, és szép is volt, de nekem a csatázó kínaiakat ábrázoló darab ezerszer jobban tetszett. Kicsit ugyan domborműszerűbb volt, kevésbé szoborjellegű, de még a letörött bambusztövek is tökéletesen voltak megkomponálva az alkotásban. Ráadásul arckifejezést vésni jégbe iszonyú nagy kihívás lehetett...

From Edmontoni tél

Voltak aztán hóból is szobrok: Buddhák, kínai zodiákus figurák (az idei év témája Kína volt, mert az egyik testvérvárossal évfordulót ünnepelnek); de a legjobb az óriáscsúszda volt. Hóból volt az alapja megépítve, és egy jégvályúban csúsztunk le egy kis műanyaglap-ülőkén. Háromszor álltunk sorba, hogy lemehessünk, nagyon vicces volt. :-D Egészen be is gyorsultunk, kanyarodtunk közben: olyan volt, mint a vízi óriáscsúszdák, csak ezek jól meg voltak fagyva.

Szóval OK, hogy mínusz harminc fok, meg fél éves tél, de azért kihozzák a maximumot az itteniek a lehetőségekből. Nemrég olvastam is az újságban, hogy helyi művészek nyilatkoztak, mennyire büszkék arra, hogy itt is képesek alkotni, és hogy az edmontoniság lényege az, hogy élvezhetővé és értékessé tesznek élhetetlennek tűnő helyeket és időket. Hát, hajránk!

From Edmontoni tél