Bögrerinya

Nem pakoltam magamnak bögrét otthon, hogy majd úgyis veszek kinn KU Leuveneset, mert azt már múltkor is szerettem. De mire megvettem volna, az előző széria elfogyott, a mostani meg kávésbögre, az alakja sem jó, meg kávétermelő országok vannak rajta, abból nem lehet teázni. Úgyhogy akkor nézek máshol, gondoltam. Bögrét venni nem nagy ügy, gondoltam.
Leuvenben nem találtam vállalható bögrét. Néztem teaszaküzletben (szép kis japánszerű csészéik voltak, de nekem bögre kell, öblös, nagy bögre; esetleg csak egy normál bögre, kevéssel is beérem). Néztem ABC-kben. Néztem ajándékboltokban. Jó, akkor Leuvenben nincs bögre, sebaj, úgyis állandóan úton leszek mostanában.
Lille-ben semmi. Se egy városi bögre, se egy általános bögre, a múzeumshopban semmi, hát ez kész. Rendben.
Kedden Brüsszel. Szakad az eső, vihar, szétázással egybekötött városnézés-ismétlés. Közben boltokba bekukkantás, persze nincs szerencsém, ez úgyis csak olyan hátha-benézés volt. Akkor az adu ász: Musée des Beaux Arts (amit senki ne ejtsen müzé dö bazárnak, mert kiröhögik; maradjatok a bozárnál - súlyos tapasztalat, különösen költészetórán; pedig direkt utánanéztem előtte, és olvastam, hogy úgy KELL. Így higgyen az ember az internetnek). Hatalmas museum shop, viszonylag jó is, van is néhány bögréjük, de olyan bénák, hogy borzasztó. Azért valami színvonalon alul mégsem adhatom. (Ha minden nap valami borzasztó képminőségű reprodukciót kellene néznem a bögrémen, megakadna a disszertációm a fejlődésben.)
Úgyhogy itt állok egy szál bögre nélkül; hazagondolok az otthoni bögréimre, és érzem, milyen az: idegenben lenni; amikor nem tudod, hova vidd a javítani való csizmádat, és egyáltalán, mit mondj a cipésznek, mikor kérdezi, mi a baj, amikor nem tudod, mi az a barna szósz, amit a kolbászodra öntöttek, és azt sem, hol lehetne tisztességes gyümölcsöt olcsón vásárolni.
Március elején hozok otthonról egy bögrét.