2009. október 18., vasárnap

A nagy csonkolt dodecikozidodekaéder és Midas érintésének találkozása a műtőasztalon (ne ijedj meg, Anyu, nem vagyok beteg!)

A jó hír: egy hatalmas Rembrandt néz le rám a szobám faláról, szemben a futonommal. :-D
A rossz hír: minden egyéb... :-/ (így a Rembrandt egy polcra kerül a NYU-s bögrémmel... hát találja már meg a helyét!...)

Szóval: voltam tegnap fejtágításon a vízummal, papírokkal kapcsolatban, ami borzasztó hasznos volt, mivelhogy nem lehettünk volna ott jelen az előadáson, ha nem sikerült volna az összes papírunkat rendesen menedzselni. De mivel sikerült, ott voltunk, és meghallgattuk, hogy mi micsoda, amit használunk (enélkül nem élné túl az ember az első hetet, ráadásul mások már augusztus óta kinn vannak...). Pluszban elmondták még egyszer, amiről már hat prospektust kaptunk. És még ingyen kaja se volt. Az egésznek az lett volna az értelme, hogy helyben aláírathattuk volna az egyik papírunkat az egyik hivatalvezetővel, hogy szabadon utazgathassunk, ha éppen ott lett volna (természetesen ők hívtak aznapra minket). Ezért mégis csak ott kellett hagyni a papírt, pedig anélkül instant fejlövés, ha megtalálnak.

Utána zennnnként múzeumba mentem. Metropolitan Museum; beugró 20 dollár, diákkal 10. (emlékeztek Londonra, ahol az összes nagy gyűjtemény ingyenes volt?) Egy darab képeslap 1,5 dollár. Viszont: végkiárusítás volt Rembrandtból (mint Szityú megjegyezte, az már tényleg régi festő): még januárban volt egy kiállításuk róla, és annak a plakátján egy Rembrandt-önarckép van, gyönyörű minőségben; és csak 5 dollár volt. (az épp aktuális plakátok 30 dollár körül vannak... tényleg no comment) Legújabb büszkeségem. De hogy az anyagiakat félretegyük: a múzeum _hatalmas_. Két szintes, én 5-6 óra megfeszített múzeumozással az egyiknek a felét jártam be... És úgy tűnik, Degas, Rembrandt, Courbet és még páran csak New Yorkban alkottak, de Cézanne és mások is életművük javát itt őriztetik. Azért vicces látni, hogy Európa múzeumaiban a keletről összerabolt kultúrkincsek vannak, Amerikában meg az Európából összevásároltak. Az amcsi műalkotások ezek szerint Japánba és Kínába vándorolnak majd? Úgy lenne igazságos (na jó, meg Pakisztánba, Peruba és Elefántcsontpartra)...

Aztán, mikor szétmúzeumozva hazaértem, kiderült, hogy aznap estére kaptunk a házinénimmel meghívást egy "magyar" revüre, a címe az volt, hogy Extremely Hungary/Cabaret Magyar. Én ugyan aludni akartam, de aki hívott minket, nagyon ragaszkodott, hogy magyarként mondjak véleményt az eseményről. Úgyhogy elmentünk, 10.30-kor kezdődött, és félig gagyi volt, még a népviselet se volt magyaros, de azért néha lehetett rajta nevetni. Mindenesetre megcsináltuk, aztán megnéztük még a kilátást Manhattanra a Manhattan Bridge alól, és mikor már szétfagytunk az éjszakai széltől, visszamentünk a házinénimmel a kocsihoz, és láss csodát! Leeresztett a kerék. Először húsz percig vártunk, hogy felfújja az akkura kötött kompresszor(?), aztán hogy nem tette, megpróbáltunk elindulni, de akkor teljesen leengedett, hogy már a fémen mentünk. Akkor leállítottuk a kocsit, leparkoltunk, taxit kerestünk. Az egész móka a klubból kilépve másfél óra volt, tartott éjjel fél kettőig, nagyjából öt fokban. Nem is kockára, ennyi idő alatt legalábbis paralelepipedonra, sőt nagy csonkolt dodecikozidodekaéderre fagytam. :-D Na, de hazajöttem, és aludtam nagyot, és másnap semmit nem csináltam, csak lazultam, este meg találkoztam a F.bright-társammal.

Igazából ez volt eddig a legjobb estém: először teáztunk és megkóstoltam egy puffasztott rizses-marshmallows-mogyoróvajas-csokis sütit, ettől már eleve ilyen lettem :-D, aztán elmentünk egy szendvicsbárba, ahol az a rendszer, hogy először választasz egy sört (a kínálat egy belga sörboltéval vetekedett, államonként összegyűjtve a söröket, de belgából is sok volt; összehasonlításképpen: a garázsnyi brugge-i Smisje sörfőzdének vagy hatféle söre volt meg náluk, amiből négyet én sem ismertem, pedig az a kedvenc minisörfőzdém), aztán összeállítasz tetszőleges szendvicset egyenárért (én olivaolajas-mézes pulykás-kecskesajtos-avokádós-paradicsomos szendvicset ettem), és utána még lehetett választani alma és csipsz között (természetesen mi az előbbit kértük ;-) ). A szendvicsnek már a kenyere is a legválogatósabb párizsi péknek is becsületére vált volna, a töltelékek eszméletlen finomak voltak (lehetett volna magyar szalámit is kérni bele, de olasz/spanyol sonka, ezerféle sajt volt… nyammm). A sör, amit választottam (Midas érintése néven futott), Milton, Delaware-ből való (a helységneveken szerintem még sokat fogok derülni – a klasszikus természetesen a „hol végeztél?” „Oxfordban. Oxford, Idaho”), mézes-fehérszőlős-sáfrányos ízesítésű volt, hihetetlenül finom, ezennel megteszem tiszteletbeli belga sörnek. Amikor ez a hely is bezárt, akkor egy sörözőbe mentünk, ahol csak cidert ittam, a régi szép angol idők emlékére (ha a tea, amit ittam, japán lett volna, egy este minden nemrégiben volt ösztöndíjas helyem utáni nosztalgia meglett volna egy este). A kocsma tele volt kutyákkal, láthatólag helyiek voltak az emberek, ment a tévében a baseball, beszélgettünk Mike Bloombergről, a polgármesterről, és éreztem, hogy kezdem fölvenni a ritmust. :-)

A F.bright-társam, akivel kb. egyidősek vagyunk, nagyon jó fej, intelligens, vicces, érdeklődő, lényeglátó – mindenképpen szeretnék vele majd barátkozni, van mit tanulnom tőle (még a felsoroltakon kívül is). Jól ismeri Magyarországot, mert ő ott volt ösztöndíjjal, és határozottan elgondolkodtató volt a véleménye, a külső megfigyelői nézőpontja. No, de szerintem róla úgyis lesz még szó.

Legközelebb majd mesélek Brooklynról részletesebben is – majd fényképekkel együtt. Most viszont, mivel szürke az ég, nem vagyok hajlandó városképeket csinálni, úgyhogy türelem. :-) Állítólag amióta Obama az elnök, azóta az ég is szinte mindig kék. Biztos az idő is a republikánusok miatt romlott el.

3 megjegyzés:

pajtiagi írta...

Szió Réka,
Amikor én 2003-ban voltam a MET-ben az árlista alatt apró betűvel oda volt írva, hogy azek csak ajánlott árak (tehát elvileg annyit adsz, amennyit akarsz) - ezt kihasználva (és elszemtelenedve) én ötször voltam, és egyszer sem adtam 1 dollárnál többet. Persze lehet, hogy a gazdasági válság a múzeumokat is sújtja...

Egyébként meg kitartás!

node írta...

Ez igaz, én is csak megerősíthetem. Legközelebb ne légy szívbajos, és próbáld ki. Egyébként a MET csúcs! Nem tudom, a tetőn ott van-e még az az ágas-bogas műalkotás (lehet, hogy leszedték már...)
Az Extremely Hungary-ról vegyesek itthon (és kint is) a vélemények. Én épp a múlt csütörtökön voltam a Hunky Blues (rendezte Forgács Péter) itthoni díszbemutatóján az Urániában. A bevándorlás korai korszakáról szól, személyes interjúkkal, sok eredeti képpel és filmfelvétellel. Kint a MOMA-ban és a washingtoni NGA-ban volt a bemutató. Nem egy közönségfilm, de szakmailag nagyon érdekes volt.
Üdv

MiRe írta...

Köszi a tippet mindkettőtöknek; lehet, hogy csak nem is merészkedtem elég közel a riasztó árak miatt, meg fogom nézni, létezik-e még ez a rendszer. Az Extremely Hungaryvel talán teszek majd még egy-két próbát; ez a mostani bevallottan a könnyű műfajokra koncentrált - egy film vagy színházi előadás azért biztos jobban lekötne.