Másnap

Ma olvastam könyvet szórakozásból, híreket hosszan és részletesen, hallgattam új zenéket, beszélgettem sietség nélkül, megnéztem egy breakdance versenyt (új kifejezések: b-boynak hívják a táncost, b-boyingnak a táncolást; a tapsot kérünk valakinek! pedig "give it up to..." - ezt a napokban több helyen is hallottam), belehallgattam egy afro-zenekar koncertjébe, majd megvártam a Blind Boys of Alabama nevű zenekar koncertjét, akik 1939-ben kezdtek együtt játszani (ránézésre négyen is lehettek a kezdeti csapatból, de persze vannak már fiatal, látó tagjai is a csapatnak; a négy öreg viszont tényleg vak is volt), gospelt, soult, r&b-t, religious rockot játszanak, a végére tombolt a tömeg. A legjobban a hatalmas fekete asszonyságokat bírom, akik elemi szenvedéllyel tudnak ritmusra rezegni-remegni, de közben tényleg élvezetes, ahogy táncolnak, mert átélt, igazi. De mindenki, ha táncol, akkor belead mindent. A koncert nagy részén ülnek az emberek a hozott kempingszékekben, és eszegetnek, sőt, ha valaki feláll, és úgy nézi a koncertet, a mögötte ülők leültetik (hátrébb már állnak az emberek persze, akik nem hoztak széket), de ha táncolni kezdenek, akkor táncolnak.

Tegnap meg a leadás után elmentem a könyvtárba becsületből dolgozni, aztán megkajáltam, behűtöttem az ünnepi sörömet (Westvleeteren 8, amit még Balázstól kaptam Belgiumban erre az alkalomra), rohangáltam kicsit a házban kézlengetve, bebugyoláltam a sörömet nejlonzacskóba, aztán még bele a vászontáskámba (megkérdeztem a takarítót, szabad-e köztéren alkoholt inni, és mondta, hogy persze, csak csomagoljam be. kérdeztem, hogy akkor nem illegális-e, mondta, hogy de, de mindenki ezt csinálja. én meg hát azért vagyok itt, hogy megismerjem a helyi szokásokat. többek között). És kiültem argentintangó-koncertre. A helyiek közül is többen táncoltak, vagy 6-7 pár biztosan, és olyan profin tangóztak, hogy a színpadon se csinálták jobban a zenekar táncosai. Ja, és én voltam az egyetlen, aki minden korty sör előtt gondosan körbenéztem, nincs-e rendőr a közelben; mindenki más szívbaj nélkül itta üvegből a sört, pohárból a bort. Hja, a külföldi mindig kirí a tömegből. Az este további részében pedig itthon mosolyogtam. (Kivéve, amikor végre el tudtam aludni, és elkezdett szirénázni a betörésjelző fél egykor. Negyed óra után magától abbahagyta. Én még másfél óráig nem tudtam visszaaludni... De örültem, hogy ő is ennyire hangosan örült a leadásomnak. Hiszen betörő nem volt, mi más válthatta volna ki a reakciót?)

Előzetes a következő blogok tartalmából: bemutatkozik majd Szolgaréka a szolganegyedből, és természetesen visszatérünk San Franciscóra, hiszen azt nem lehet kihagyni.