Billentyűpróba: qwerty, qwerty, qwerty

Egy hónapos késéssel ugyan, de sikerült beizzítani a blogmotort: ezentúl két kontinensről fogunk tudósítani, változó intenzitással, mint azt eddig is megszokhattátok.
Rögtön bele is vágok a magam részéről: London jelentkezik. Hogy kellemesebben teljen a blogolvasás, most kapcsoljátok be a belinkelt videókat, és hallgassátok figyelmesen: a mai napig azt gondoltam, hogy a Summertime c. Gershwin-dalt a Porgy és Bessből nem lehet Ella Fitzgerald (és Louis Armstrong) után többet elénekelni, és hát nehéz is, de van egy angol lány, akinek elég meggyőzően sikerült.

Először az isteni Ella:




Majd Leona Lewis (ő a brit X Factor 2006-os győztese; szerintem ezt a szintet azóta sem múlta felül vagy akár érte el újra):



Tehát, a történet eleje. Szeptember közepén érkeztem, és nagyjából másfél napig bírtam a kinnlétet, amikor is egy csúnya betegség ledöntött a lábamról - a szobakeresés kellős közepén (igazából annak köszönhetően: a későbbi házinénim épp ugyanilyen tüneteket produkált, amiket aztán másfél hétig feküdtem ki). Úgyhogy az első másfél hétben az ifjúsági szállásról csak tisztességtudó távolságból szemléltem a British Libraryt - az ágyamból pont rá lehetett látni.
A szálláskeresés szolgált néhány tanulsággal: interneten gyakorlatilag nem lehet elintézni (vagy ötven e-mailt küldtem, és talán kettő-háromra válaszoltak, azokból se lett semmi), a helyszínen kell, elsősorban telefonon kapcsolatot keresni (ez szelekciós tényező is a szálláskeresőknél, ugyanis pl. egy japán lány, aki nagyjából középfokon beszélt angolul, és épp nyelvet tanulni érkezett, néhány telefon után feladta az egészet: ha nem látjuk a beszélőt, ráadásul háttérzaj is van, nagyságrendekkel romlik a beszédértés. Ha valaha nyelvtanításra adom a fejemet, a haladókkal mindenképpen fogom gyakoroltatni a nem laborkörülmények közötti beszédértést: telefonálást, hangzavarban beszédértést stb.) Aztán el lehet menni megnézni a szállást, és utána jöhet a megegyezés. Természetesen előnyt élveznek az egy évre érkezők, úgyhogy számtalan kudarccal végződő kísérletem után, amikor jött egy lehetőség, azonnal megragadtam. Egy iráni nő ad ki egy szobát, a Regent's Parktól 8 percre, az egyetemtől 15 percre, a British Librarytől 35 percre gyalog (a térképen mindent bejelöltem nektek, meg lehet nézni még a kedvenc indiaim helyét is :-) ).

A környék, ahogy az egész város is, rendkívül multikulti: ha megyek az utcán, szinte ugyanolyan eséllyel hallok angol, mint nem angol szót (ebben persze az is benne van, hogy a belvárosban sok turista is mászkál), de A Könyv (a Lonely Planet) szerint néhol egyenesen második nyelv csak az angol, pl. a kínai , a török vagy a héber után. Legnagyobb örömömre talán a rendszerint esős időnek köszönhetően gombamód elszaporodtak az indiai éttermek. ;-) Emiatt le kell mondanom a napi burgerről és fish-n-chipsről (hal sült krumplival), de erős vagyok, túlteszem magam rajta.
De szerencsére a hostelban töltött két hét alatt volt lehetőségem kipróbálni az angol reggelit. Ez egy roppant koleszterin- és kalóriadús, ún. kiadós reggeli: sült tojás, sült sonka, sült kolbász, bab és pirítós - nem vagylagosan, hanem együtt. A hostelben emellett még lehetett kontinentális reggelit (lekvár, felvágott, sajt, gyümölcs, joghurt, kenyér, vaj) is enni, és mivel ez az árban benne foglaltatott, a tipikus reggelim egy kontinentális és egy angol reggeli volt, aminek köszönhetően estig nem is voltam többet éhes. Jól el lehet működni ezzel az angol reggelivel. De mióta elköltöztem, azért nem sütögetek reggelire kolbászkákat magamnak. ;-)

No, itt kicsit abbahagyom, hogy legyen időtök megemészteni az eddig leírtakat. ;-) Aztán valahonnan megint jelentkezünk.