2008. november 30., vasárnap

Töprengések

Tegnap elmentem megnézni a Rothko-kiállítást. Először láttam élőben (nem reprodukcióban) Rothko-képeket: nagy élmény. (Itt nézhettek egy rövid videót a kiállításról, ami Rothko kései, és jelen véleményem szerint legizgalmasabb képeivel foglalkozik. Itt pedig a galériát kattogtathatjátok végig, fölül tudtok a többi terembe átnézni.) Hadd meséljek erről részletesebben.

Nemrég egy társaságban beszélgettünk Rothkóról a kiállítás kapcsán (ekkor természetesen még nem láttam a képeket), és én a kérdésre, hogy ki is ez a Rothko, azt feleltem tréfás-provokatívan, hogy az a festő, aki csíkokat fest. A többiek a kelleténél kicsit komolyabban vették a válaszomat, ugyanis első megközelítésre tényleg tűnhet ennyinek is Rothko: színes csíkok a képein, később már a "színes" is problematikus, a csíkokról nem is beszélve. ;-) Ha valaki csak reprodukciókból ismeri a képeket, nagy eséllyel röhög egyet, és továbblapoz. Miért érdekes mégis?

A festészet szerintem három fő elem viszonyára vezethető vissza: a szín, a vonal és az alakzat harmóniája, aránya, egymáshoz való viszonya, belső játéka. Nézzük ezeket sorra! Ha megállsz Rothko egy vászna előtt, akkor rögtön látod, hogy a (jelen esetben) két szín, ami a távolból látszik, számtalan másik összességére bomlik szét. De nem úgy, mint van Goghnál, ahol egy rózsaszínt a zöld ellenpontoz, sárga és kék mellett, és együttesen keltik valamilyen szín hatását; Rothko rétegekből építkezik. Egy monokrómra festett vászon a kiindulási alap; erre fölvisz egy réteg színt az adott alakzatnak megfelelően, tehát fest mondjuk egy négyzetes elrendezésű figurát. Ezt a második réteget szinte teljesen átfesti egy másik, meglehetősen különböző színnel. Majd még eggyel. A festékrétegek egyre vékonyabbak (többnyire), a legfelső már szinte nem is vehető ki alaposabb tanulmányozás nélkül (egy bordó és piros képen, mint a mellékelt is, például világoskék a legfelső réteg). Ha azonban közel mész, nyilvánvaló, mennyire összetettek ezek a színek. (A kiállításon mutattak ultraviola fényben készített felvételeket is a képekről, azokon teljesen elkülönülnek az egyes rétegek, még az ecsetkezelés sajátosságait is meg lehet figyelni. Az is megérne egy misét: az aprólékosan kidolgozott, precíz vonások az elkészült képben olyan sima felületet alkotnak, mintha egy Euro-2000-zel ment volna végig valaki a vásznon. ;-) Remélem, másnak is van gyerekkori élménye a csodaecsetkészletről...) És természetesen a háttér sem egyszínű már a kész képen.

Második a vonal. A vonal izgalmasságát ugyanazzal éri el Rothko, mint a színekét: az alulról kilógó festékrétegek dinamizmust adnak a vonalnak: bár az ember "négyzet"-ként fogja fel a látott alakzatot, természetesen sosem arról van szó. A vonalak vastagsága is változik (van két tájkép alakú vászna, azaz vízszintesen hosszú, függőlegesen rövid kép, amelyek Rothko rendelkezésének megfelelően magasan vannak kiállítva, mert a perspektíva úgy érvényesül, ezt én elsősorban a vonalak vastagságára-vékonyságára értem itt), alakja is (befelé ível, mint egy ablakra akasztott, összehúzott függöny), de legfőképpen a széle.

A harmadik, az alakzat leginkább a sorozatok egyes tagjai között értelmezhető: az egyes színeknek szentelt felületek aránya és elrendezése változik, ennek megfelelően pedig a színek egymáshoz való viszonya is, a képek hangulata. A parázsló narancssárga és a meleg bordó (ennek ugyan biztosan más színneve van, de az egyszerűség kedvéért hívjuk bordónak) ellentéte irtózatos feszültségeket képes hordozni; a szürke-fekete és barna-szürke sorozatok nyugodtsága, higgadtsága és letisztulsága már csak a forma lehetőségeire koncentrál. Ezekből a képekből mindenkinek nyilvánvalóvá válik, micsoda súlya van egy olyan ártalmatlanul kis döntésnek is a festészetben, hogy hol, milyen magasan húzódik a látóhatár, hogy mennyit bír változni "két" szín viszonya az elrendezés, az arányok miatt.

A kiállítás maga annak ellenére nagyon élvezhető, hogy rengetegen kíváncsiak rá: nagy belső terekben vannak a képek kiállítva, könnyen összevethetők az egy témára épülő festmények; van hely és lehetőség közelről és távolról egyaránt nézelődni, sőt leülni a képek elé (nemcsak, hogy sok pad van, hanem a bejáratnál föl is lehet kapni egy-egy kempingszéket, amit magunkkal cipelünk a kijáratig, és közben ott pihenünk le, ahol csak akarunk).

A többi töprengés viszont legközelebbre marad: már így is nagyon hosszú ez a bejegyzés.

11 megjegyzés:

Unknown írta...

+1 ember, akiről részletesebben Tőled hallok először. Csak így tovább, a végén még művelt leszek.;-) (A wikit meg még elolvasom valamikor, mert az egyik alcím: Inspiration from mythology igen kíváncsivá tett a négyzetekkel és csíkokkal kapcsolatban...:-)

Szityú írta...

hát, akkor már inkább Pierre Brasau ;-)

no meg ezeknek is van színdinamikája :P

Szityú írta...

Bocsánat, az első link helyesen:
Pierre Brassau

Unknown írta...

:-D
Nem izgi. Őt nem inspirálta a mitológia.;-)

Bence írta...

Előre is elnézést kérek.

Hát nemtom. Lehet, hogy a videó nagyon alacsony felbontása miatt, még valószínűbb, hogy az éretlen művészeti felfogásom miatt, de ezek csíkok. A kedvenceim a videóban is látható fekete festmények - biztos, hogy élőben hupililát is látnék benne, de ezzel együtt is az a véleményem, hogy a művész úr egy pályát tévesztett szobafestő-mázoló. Azt hittem, hogy ez az irányzat kiteljesedett Malevics fehér alapon fehér négyzet festményével, de úgy néz ki, hogy még vannak tartalékok...

Utólag is elnézést kérek.

Unknown írta...

nagyon jo bejegyzes.
erdekes festo... :)

de bencenek azert igaza van

nem tudod az emailcimet? irnek neki, vmi hasonlot festhetne a nappalimba a falra, mert hasonlo tapetat keresek. hatha fest egyet. :)

Unknown írta...

Na, hagyjuk abba, még a végén nem jön haza...;-)

MiRe írta...

Jól van, gyerekek, jól pörögtek a hozzászólások. ;-) Gergő, néhány évtizeddel lecsúsztál róla; ha bekötitek a túlvilágot is az új generációs telekommunikációs rendszerekkel, akkor persze tárgyalhattok...
Bence, te vagy az állatorvosi ló. Persze nem akarlak rögtön kategorizálni, ha akarsz, legyél nyugodtan állatorvosi kiscica, oroszlánfóka, gnú vagy lepényhal - mindenesetre ha egyszer jársz Rothko-kiállításon, írd meg, megváltozott-e a véleményed: szerintem őt az eredeti képekben lehet csak megismerni, reprodukciókban nem.
Erzsi, ne aggódj, még mindig nyerésre álltok. Persze, ha az, hogy hazamegyek, nyerésnek, és nem vesztésnek számít. ;-)

Bence írta...

Na csapjunk a lovak közé: nem kell nekem lepényhal, vagy kiscica, azt hiszem, hogy nekem jó lesz az állatorvosi ló, ajándékba kaptam tőled, úgyhogy nem nézem a fogát. Bár ha ló nincs, a szamár is megteszi. Még szerencse, hogy nem egy szódásé vagyok, mert akkor verne, és biztos búsulnék, pedig nem is nagy a fejem.
Lehet, hogy amikor az előző kommentet írtam, rossz lóra tettem, és átestem a ló túlsó oldalára. De úgyis tudod: a lónak négy lába van (ami ráadásul ki is lóg), mégis megbotlik. Legalább a hátam nem túrós, mert én csak az enyém vagyok.
Ja, és a szóellenőrzésnél azt a szót kaptam, hogy lootick, szóval lehet, hogy még kullancs is van rajtam.

MiRe írta...

Egy nagyon jó kérdést is fölvetett kiváló hozzászólónk, miszerint Bence, tudniillik, hogy a ló nyilván azért botlik meg, mert a négy lábából egy kilóg. De melyik?
Pedig egyébként, ha túrós lenne a hátad, és mégiscsak lepényhal akarnál lenni... ;-)
A hozzászólásodra pedig, ha szövegellenőrző program lennék, biztos nem azt mondtam volna, hogy lootick, hanem, hogy lunatick... :-P

druppeltjes írta...

sztrájk van? és hol?